Emlékszem amikor kidobta az Autoart az E21-est szinte azonnal meg is vettem. Egy időbe kicsit leálltam a gyűjtéssel és valamilyen oknál fogva eladtam, mondván úgyis beszerzem. Sajnos ez volt az egyik legnagyobb hiba amit elkövettem. Akkoriban nagyban suliztam, nem álltam úgy anyagilag és nagyon örültem, hogy eladtam 10ezres profittal mert akkoriban nagyon jól jött az a pénz. Újbóli megszerzése elég rögös volt konkrétan 3 évig kerestem amire meglett, de ez a pillanat, hogy újra tulajdonomba lehet felbecsülhetetlen. Sajnos doboza nem volt de az ár és a ritkasagát előtérbehelyezve nem volt más lehetőségem mert úgy éreztem ennyiért már úgy se tudom megvenni és amúgy se a dobozt nézegetem.
Térjünk mágra az autóra egy kicsit. 1975-ben a 02 szériát váltotta és az E21 kódnevet kapta. Az 5-ös BMW hozta a változást a széria besorolások tekinetében és mivel az E21-es kisebb mint az 5-ös ezért a 3-as széria lett a neve. Sokkal könnyebben beazonosíthatóak voltak így a modellek. Az első szám magát a szériát jelölte az utolsó kettő pedig a motor hengerűrtartalmát. Továbbá a számok után ha egy i volt azok voltak a befecskendezéses modellek. Amiknél nem volt a szám után az i azok voltak a karburátoros modellek. Eleinte karburátoros modellek alkották a motorpalettát, majd később jöttek Bosch féle K-Jetronic benzinbefecskendezéses modellek. Továbbá volt szimpla illetve duplafényszórós modellek amik a 320-tól felfele széria volt. Későbbiekben volt egy modellfrissités. Kapott műanyag tükröket illetve apróbb módosításokon esett át a modell. Ez volt az első olyan BMW amibe a műszerfal vezetőcentrikus volt és ez a hagyomány maradt is a Bangle féle korszakig, de hála istennek mára újból visszatértek a hagyományokhoz. Továbbá szintén új dolognak számított, hogy 6 hengeres erőforrásokat kezdtek el beépítni a kis kompakt coupéba. Volt 2000-es karburátoros 6 hengeres (320/6), de mégis a legkarakteresebb a 323i volt. 2.3-as 12szelepes K-Jetronic, 4 illetve 5 sebességes kéziváltóval illetve lehetett rendelni autómatával is. Ez a modell 143 lóerőt tudott ami akkoriban elég szép teljesítmény volt, gyorsulása papírforma szerint 8,3 és 201 km/h végsebességre volt képest.
Akkor lássuk magát a modellt. Gyártója az Autoart. Tökéletesen kidolgozott finom kis műszer.
Az eleje gyönyörű bár nem egy mai Autoart. Mindenesetre, nagyon jólnéz ki. Szépek a lámpatestek, az index, a vese az embléma. Az illesztések szépen futnak. Egyetlen hibája a modellnek, hogy a lökhárítón a fekete festék hajlamos leperegni és alatta láthatóvá válik a króm rész.
Kecses forma szép összhang. Az egyik kedvenc elemem a felni. Nagyon jól áll az autónak a sok küllős középen feketére festett görgők. Továbbá itt is megfigyelhető a BMW jellegzetes coupe hagyománya amit a mai napig visznek tovább, a C oszlopnál a hátsó oldalablak íve hírtelen megtörik majd lecsapják. Ez egy jellegzetes BMW elem.
Gyönyörű az embléma itt is remekül kidolgozott a hátsólámpa. A kipufogó kiképzés csak a 323i csúcsmodellre volt jellemző, a mindkét oldalon kivezetett egy cső. Még láthatunk egy kis antennát is illetve szépen látható a hátsó ablakon a fűtőszálak továbbá a hátsó szélvédő körüli króm szegély.
Íme a csomagtér. Itt is szépen kivan dolgozva minden, már amennyire egy csomagtér lehet szép. Innen látszik nem egy elkapkodott modell és az Autoart szán mindig időt a részletekre.
Fehér külsőhöz kék belső extrém bár szépen kivitelezett darab, igazi Autoart minőség. Egész élethűek a műszerek, a kis gombok, kapcsolók és a kormánykerék kinézetét is tökéletesen sikerült leképezni.
A legjobb részét a végére hagytam az autónak, ugyanis itt érdemes megnézni az Autoart hol is tartott már akkor. A kitámasztó egy finom kis funkcionális szerkezet, de a többi részlet is nagyon jól sikerült . Ott van a biztosítéktábla például, még egy külön kis plexi búrát is kapott. Akkor ott vannak a kis vezetékek a hűtő és egyéb apróságok. Egyszóval szépen kivitelezett kis műszer.
Összegzés:
Igazából mindannyian tudjuk az Autoart nem végez fél munkát. Ez erre a modellre is igaz. Részletgazdag kis modell. Manapság ritkaságszámba megy és elég nehéz felfedezni. Mint írtam nekem is körülbelül 3 év kellett ahhoz, hogy újból felkutassak egyet. Szóval akit ilyet szeretne beszerezni annak nagyon felkell kötnie a gatyát és csúnyán zsebbe kell nyúlni. Nagyon sok gyűjtő kézben van és nagyon kevesen adják el mivel annyira szépen kivitelezett modell. Mindenesetre aki nem sajnálja rá a pénzt annak érdemes mindenképp beszereznie mert abszolút csalódásmentes modell!