A Wankel vagyis a bolygódugattyús motorok különlegessége, hogy nincs benne dogattyú, hajtókar. Lényegében szerkezete rém egyszerű, van maga a forgattyúsház ezen belül találjuk magát a rotort. Kevesebb alkatrésze miatt sokkal könnyebb volt előállítani, igazából van egy Rotorház és azon belül találunk elkülönítve két rotort. A Rotor formája leginkább egy lekerekített oldalú 3szögre hasonlít amelynek minden élén éltömitések vannak, ez zárja le és különíti el egymástól a forgás közben a munkatereket és munkaütemeket ezáltal nincs is benne vezérműtengely. Középen található a főtengely vagy hívjuk rotortengelynek ami fogaskerekes vége csatlakozik a bolygódugattyúhoz. A Mazda Wankelmotorjai kétkörös olajozású egyrészről a feladata a csapágyak kenése rotorok hűtése másrészről az égéstér kenése.
A Wankel Mazdák köztudottan szeretik az olajat ez pont az égéstér kenése miatt jelentkezik a szokottnál valamivel több akár 1liter/1000km olajfogyasztás. A másik amire nagyon kell figyelni az maga az olaj. Nem mindegy mit rak az ember bele teljesen más viszkozitásút kell használni, mint a normál autók esetében. A Wankelspecifikus olajok 20W50 illetve 10W30-asok legalábbis erre esküsznek, viszont információszerzéseim arra jutott, hogy a gyári Mazda Wankel olaját semmiféle képpen sem ajánlják. Lassan már UrbanLegend, hogy a Wanek motorok 60-80ezer kilóméter után mindenképp megpusztulnak ami részben igaz. A motort tény, hogy ennyi idő alatt kilehet nyírni, de ez zömében a rossz olaj miatt és a rossz használat számlájára róható fel. Normálisan turbósoknál 160ezernél szét kell borítani szívóknál akár 200-250ezer km is lehet az élettartam. Jelenleg nincs piacon kapható Wankel az új autók körében amióta az RX-8 gyártása befejeződött, egyrészről a fenntarthatóság ami ellene szólt valamint a környezetvédelmi normák miatt is. Normálisan használva sem tud 10liter alatt enni a reális a 15liter környéke. A másik pedig a komplett motorgenerál az ami még egy reklap pénz, ez számokban 400-800ezer forintig terjed és az előbb leírt megtett kilóméterek után ez esedékes. Valószinűleg ezért is van ennyire lent az RX-8-ak ára a használtpiacon, de az RX-7-esek sem lettek olyan kultuszautók mint mondjuk egy Skyline vagy egy Supra.
Az RX-7-es FD generációja 1992-ben debütált miután leváltott az FC generációt. Különlegessége a Twin-Turbo motorja ami csak erre a szériára volt jellemző. Az FD széria másrészről azért is különleges mert kisebb Faceliftekkel 2002-ig gyártották ami egy sportautóhoz képest egy elég hosszú időnek számit radikális átalakitások nélkül. A motorpaletta 3 féle teljesítményű 1.3-as 2 rotosos Wankelből állt 255-280lóerőig, az erősebb változat már a módosítással jött a Type R illetve a Spirit R (Type A) személyében.
Műszaki adatok módositás előtti modell:
1308 köbcenti 2 Rotoros Wankel Twin-Turbo benzin befecskendezéssel
Teljesítménye 255lóerő és 294Nm nyomaték
Gyorsulása 5-5,3 másodperc 0-100km/h
Végsebessége 250km/h
Váltó 4 fokozatú autómata illetve kézi 5
Konkurensek:
Nissan 300ZX Z32
Toyota Supra MKIV
BMW E36 M3 3.2
Mitsubishi 3000GT VR-4
Subaru Impreza 22B STi
Audi S2 2.2 20V
Előd típusok:
RX-3
RX-7 SA Savanna
RX-7 FC
Utód:
RX-8
Elérkeztünk a modellhez. Az RX-7 FD szériájának beszerzése már régen foglalkoztatott amióta eladtam a Kyosho verzióm. Mindenképp az Autoart volt a cél és nem oly rég jött el az ideje, hogy kedvezőbb áron beparkoljon. Ezen felbuzdulva beszereztem az Autoart RX-8-ast is, viszont utólag megbántam, hogy eladtam a Savanna RX-7-est mert így valamelyest a prémium gyártóktól meglenne a sorom. Ezt a szériát két gyártó gyártotta a Kyosho illtve az Autoart valamint most akarja kidobni gyantába az LS Collectibles, bár ezt annyira nem ajánlanám a Suprájuk után.
Ebből típusból az Autoart hozza a legtöbbet, egyrészről a részletek, illesztések ennél a legjobbak, de a funkcionalitás is sokat tesz a modell minőségéhez és ez a bukólámpa amit az autó alján található kis pöcökkel tudunk nyitni illetve csukni.
Oldalról nézve mutatkozik csak igazán a szépsége. A modell az Autoart RX-7-esek Tuned verziója ami számos ponton eltér a gyáritól ilyen pl.: a hatalmas szárny vagy az arany BBS felni, a hátsó szélvédő sötétitése. A képeket nézve sok különbséget nem vettem észre ez és az Initial D verzió között. Lényegében a spoilerezés ugyanaz csak a szín illetve a felni más.
Apropó felni! Távolról is kimondottan jól mutat a kontraszt miatt ez a fekete arany kombó nagyot üt a másik, hogy ez a fajta BBS a kedvencem és ha közelebbről megnézzük látszik, hogy a felni kétrészes a körbefutó csavarok miatt
Hátulról látszik igazán, hogy mekkora maga a hátsó szárny a gyárija kb a negyede ennek. Ami még nem gyári az autón az a kipufogó. Jelen esetben egycsövű ovál míg a gyári visszafogottab kis kétcsöves. A kidolgozását tekintve kimagaslóan jó, übereli a konkurencia RX-7-eseit és hozza az Autoart-ra jellemző minőséget.
A beltér természetesen magas kidolgozású, kárpitozott, benne van a lábtérnél a szőnyeg, de emellett az utastérben végbemenő válozásokat se felejtsük el, például a piros Recaro üléseket a hozzátartozó 5 pontos biztonságiövvel ami a hátsó üléseknél rögzítve van és a 3 küllős sportkormányt. A csomagtér is teljesen kárpitozott és amikor felnyitjuk jön vele együtt a kalaptartó is ami két kis zsinórral rögzítettek, de benne vannak a funkcionális teleszkópok is.
Zárástként ahogy megszokhattuk a nyitható modelleknél a motortérrel zárom az autó bemutatását. A motortér nagyon jól kidolgozott, van kis kitámasztó, toronymerevítő amiben benne van az RX-7 embléma, így összességében egy kimondottan esztétikusan kidolgozott kis szerkezet.
Összegzés:
Nagyon jó minőségű részletesen kidolgozott modell és a Tuned verzió ad egy kis plusz kiállást az egész modellnek.
Pozitívum:
+A legszebb piacon kapható FD modell
+Számos színvariáció mellett Tuned és initial D verziók.
+Működtethető bukólámpa
Negatívum:
-Nagyon magas ár
-Nehezebb beszerezni
Mit vehetek az árán?
Nagyjából ez a modell 150-200€ között mozog ami elég teret enged ekkora összeggel a zsebben válogatni más modellek között.
Ajánlom?
Természetesen igen! Aki szeretne egy minőségi JDM FD RX-7-est az megtalálja a számitásait a modellben ha belefér a keretbe. A legszebb RX-7 ami ma kapható!