A Citroem BX alapvetően egy elég furcsa szerzet tele technikai újításokkal. Ilyen például a hydropneumatiks rendsze amit a DS-ben kezdtek el szériában gyártani és az évtizedek előrehaladtával fejleszteni. Ezt a technológiát a Citroen a mai napig használja. Egyetlen hátulütője, hogy hajlamos meghibásodni és olyankor látjuk az utcaképből oly ismert lefingotthátú BX-eket XM-eket stb. A másik a formaterv. Próbáltak a lehető legáramvonalasabb formát elérni ezért például a hátsó kerékjárati-ívet kicsivel lejjebb húzták az elsőhöz képest ez is például ennek tudható be.
A 16S a polgári BX-ek csúcsának számított, ennél feljebb már csak a Turbo változat volt. A 16S motorja a 205 GTi Peugeot 1.9-es motorjának módosított hengerfejes már 16szelepes változata, ami szintén belekerült a PSA konszern másik modelljébe ami jobban elterjedt és ez a 405 Mi16 volt. Ez volt a Francia szívók csúcsa teljesítménye a kategórián belül is kiemelkedő volt 160lóerővel.
A 405 szögre megegyezett teljesítményben, de a tesztek alapján irányíthatóságra a BX jött ki jobbra.
Száraz adatok:
4 hengeres, befecskendezéses DOHC
Hengerenkénti 4 szelep
1905 köbcenti 160lóerővel és 181Nm nyomatékkal.
Gyorsulása 8,6 másodperc 0-ról 100-ra
Végsebessége 220km/h
Konkurens típusok:
Opel Vectra A 2000 16V
VW Passat B3 GT 1.8 16V
Honda Accord 4Gen. 2.0 16V
Nissan Primera P10 eGT
Most pedig következzen a modell. A BX-et eddig még senki nem adta ki az OttO-n kívül. Az OttO már több féle színben és kivitelben kiadta viszont a típusok között árban hatalmas különbségek vannak.
A 16S egy sportos modell ezért sportos kiegészítőkkel ruházták fel. Ilyen a módosított lökhárító benne az akkori franciákra jellemző sárga ködlámpabúrávl. Nagyobb légbeömlő ami a hűtőnek ad többletlevegőt illetve a ködlámpák melletti beömlő a fékek hűtéséhez. Az OttO remek munkát végzett, szép kivitelezés.
Oldalról tipikus BX sziluett enyhén megfűszerezve. Módosított küszöb, lökhárító illetve aprócska hátsó szárny, továbba egy kis szélesítés. A felni színe elég ötletes, jó a kontraszt az autó színével, továbbá a piros csík is sportossá teszi és feldobja az autó összképét.
Mégegy kis apróság, a C oszlopon találunk egy kis 16Soupapes feliratot, ezt sem felejtette ki az OttO.
Közelebrről megnézve jobban látszik az aprócska kis felirat.
A felnik inkább érdekesnek mondhatók mint szépnek. Maga az autó franciásan kreatív formavilágú a felni is szerintem ilyen, de nekem valahogy nem jött át, mindenesetre a kontraszt jó. A második képen megfigyelhetjük, hogy van egy kis burkolat a kerékjáratnál ami némileg elfedi a kerék egy részét. Ez a légellenállás csökkentésének tudható be.
A beltér gyanta léptékben is kifejezetten jó. Megvan csinálva az üléshuzat mintázata, világos ajókárpit. A müszerfal kidolgozottsága szerintem kifejezetten jóra sikerült és még a 16Soupapes feliratot is megtaláljuk.
Összegzés:
Egy újabb remek modell az OttO kezelésében. Minőségre és szerintem árban az egyik legjobb választás.
Pozitívum:
+Piacon egyedüli BX a méretarányban
+Számos kivitelt adott ki az OttO
+Összességében egy remek modell
+Kidolgozásához képest baráti ár
Negatívum:
-Gyantáknál nem túl előnyös fehér szín, fennáll a sárgulás veszélye
-Továbbra sincs a beltérben biztonsági öv
-Még mindig gagyi bobozbél
Mit lehet kapni ennyiért?
Az árából lehet mazsolázni a Norev és a Minichamps kinálatából. Ha most vennem kéne valamit ezen az áron belül én egy Norev Renault 5 GT Turbo ph1 vagy 2-t tudnék ajánlani.
Kinek ajánlom?
A BX szerintem egy elég megosztó típus. Valakinek tetszik valakinek nem. Akit vonz a 80-as évek formavilága és netán a Francia gépeket sem veti meg annak egy remek kis modell lehet.